Asszonysorsok
Magócs Mária története (1898-1986)
Mindenki sorsát meghatározza családja, származása, neveltetésének körülményei. Magócs Mária sorsa is talán eleve meg volt írva már születése pillanatában. 1898-ban született, akkor, amikor már javában elindult az a másfél millió magyar Amerikába, mert hazájában nem tudott megélhetéshez jutni. Jászberényben is nagyon sok szegény ember élt. Az asszonyok – a sok gyermek mellett – piacoztak, libát tömtek, tejet, túrót hordtak házhoz, vagy éppen árvákat vettek ki s nevelték a sajátjukkal, hogy egy kis pénzhez jussanak.
Magócs Mária édesapja önálló csizmadiamester volt. Sok hasonló foglalkozású ember volt Jászberényben, a Jászságban, így munka nem sok akadt, nehéz körülmények között élt a kis család. Magócs Sándor fiatalon meghalt, ami a gyermeke sorsára jelentősen kihatott. Édesanyja a jeles Rendek szűcsmester leánya volt, s a népes család oltalma alatt nevelte fel egyetlen gyermekét, meglehetős szerény körülmények között.
A nagypapa hagyatéka
Rendek András szűcsmester volt Jászberényben az egyik utolsó, aki hímzett szűcsmunkát készített. Háza a Kossuth utca 26. szám alatt volt, közel a Zagyvához, hiszen a birkabőrök kikészítéséhez sok vízre volt szükség. A szépen hímzett – színes mintákkal díszített - szűcsholmi kiment a divatból még a XIX. század elején, de a zölddel hímzettekből is alig akadt egy-egy megrendelés a XX. század elején. A jászsági szűcsmunkáknak pedig éppen a színes vagy a zöldfonállal kivarrt minták adták meg a különlegességét. Ettől voltak egyediek a kis ködmönök, amilyet Móra Ferenc is viselt gyermekként.
 |
| Matrózblúzos diáklányként keresztanyjával az 1910-es évek végén |
Magócs Mária az elemi után 1910-13 között a Zárdába, a „Páli Szent Vincéről nevezett irgalmas nénék vezetése alatt álló érseki polgári leányiskolába” járt. A bizonyítványai szerint kitűnő, jeles, jó osztályzatok tanúskodnak előmeneteléről. Főbb tantárgyakból, de rajzolásból, szépírásból jeles és kitűnő bejegyzés szerepel. Ami igen érdekes, hogy női kézimunka tantárgyból volt elégséges osztályzata is, illetve több évben ez alól felmentést kapott. Pedig később éppen a női kézimunka volt az, ami megélhetést adott számára.
Kézimunkázás széles palettája
Persze nemcsak Magócsék voltak nehéz helyzetben, sok más asszony, fiatal felnőtt leány is. Megélhetést kézimunkázással próbáltak találni. Magócs Mária rendszeresen tartott tanfolyamokat különböző kézimunkaformák elsajátítására, mert ezeket mind jól ismerte. Számos tanfolyamot végzett el ő is Budapesten, így volt megfelelő képzettsége, hogy továbbadhassa ezeket az ismereteket. Az 1920-as években kereskedelmi tanfolyamot is végzett, így szélesebb körű ismeretei is voltak egy vállalkozás megszervezéséhez, lebonyolításához.
A Jászsági Katolikus Tudósító 1929. márciusi számában ez áll: „Magócs Mária intelligens és ambiciózus jász leány a Népjóléti Minisztérium által fenntartott és a Magyar Vöröskereszt vezetése alatt álló Szociális Kísérleti Tanfolyam hallgatója kézimunkával, lakásdíszítéssel és apróbb iparművészeti tárgyak készítésével foglalkozik.”
 |
| A fiatal nő minden kézimunkát jól ismert |
Magócs Mária már ekkor, tehát 1929-ben úgy gondolta, hogy van megmenthető kincs a jász asszonyok kezében, és ez a bundahímzés, ami „színes kivitelben hasonlatos a matyó hímzéshez”. Jász specialitásnak tartotta a színes hímzést szűcsmunkákon.
Azt írta ekkor a Jászsági Katolikus Tudósítóban, hogy a nők pénzkeresethez juttatása nagyon fontos. A háziipari foglalkozást meg kellene honosítani Jászberényben is. Példaként említette, hogy az Alföld egyik városában neccelnek, a másikban kendőket horgolnak, másutt fehérneműt hímeznek az asszonyok, és majdnem mindenütt budapesti üzletek részére dolgoznak. Javasolta, hogy Jászberényben is legyen ilyen bedolgozás. Lehetne például csipkeverő telepet létesíteni, hiszen ügyes kezű asszonyok itt is élnek. Aztán a jász specialistást ki lehetne dolgozni, mint kiskunhalason a vertcsipke esetében is történt. Egy idő után a háziipari munka biztos megélhetést jelente a nők számára – vélte Magócs Mária.
 |
| Magócs Mária háziipari vállalkozó |
Jászberényben az 1920-30-as években valójában a Dancsa szűcs család volt az, mely sikerrel állta a versenyt a nehéz gazdasági helyzet ellenére is. A Szent Imre herceg úton jelentős szűcs műhelyt hoztak létre, ahol a bőrök kikészítése mellett azok bundává való összeállítása, és kihímzésük is történt. Számos hölgynek adtak így munkát. Nagy valószínűséggel Magócs Mária is dolgozott Dancsáéknak, készíthetett ő is színes jász hímzéses ködmönöket.
Beszélgetve Misi Évával, Magócs Mária keresztlányával kiderült, hogy a híres matyó hímzés is egyfajta szűcshímzés volt, azokat a mintákat varrták textíliákra. Azaz, a mezőkövesdiek így mentették át a motívumkincset, még az 1920-30-as években. Ügyesen felépített rendszert hoztak létre, s világhírűvé tették ezzel a városukat.
Bunkerpapucs
Különösen a II. világháború éveiben volt elterjedt, hogy hulladékanyagok felhasználásával készítettek holmikat a fronton, fogságban lévő férjek itthon maradott családtagjai. Kesztyűt, sapkát, sálat, vastag alsóneműt. Magócs Mária bekapcsolódott az ilyen jellegű munkába, de gyékényből készített papucsok gyártásába is. Ezt bunkerpapucsnak hívták. Több éven át szinte nagyüzemben készültek ezek a „papucsok”, melyet a bakancsra, csizmára húztak fel a katonák, hogy a végtelen orosz hómezőkön valamelyest védje a lábukat. A bunkerpapucs gyártását Magócs Mária szervezte, irányította 1943-44-ben. Az elkészített termékeket a Kossuth utcai Rendek ház udvarán halmozták fel, onnan szállították el teherautók Debrecenbe, s onnan nyilván tovább. Az alapanyagot, a gyékényt is Magócs Mária osztotta ki, s a tanfolyamokat is ő tartotta az asszonyoknak.
A korabeli Jász Hírlap beszámolója szerint 1943-ban a nyersanyagra és munkadíjra 20 ezer pengő jött így Jászberénybe. A gyékénypapucs mellett szalmacipőről is szól a híradás. Az 1944-es évben Magócs Mária háziipari vállalkozó szervezésében 10 ezer papucsot kell elkészíteni a jászberényi asszonyoknak, lányoknak. Naponta a szorgalmas és ügyes nők 8-10 pengőt is kereshettek ezzel a munkával.
A Háziipari Vállalatról
A megélhetés 1945 után is tragikusan nagy gond volt, munkalehetőség nem volt, főleg a nők számára Jászberényben. Azonban 1952. júniusában hét fővel tanácsi vállalatként megalakult Jászberényben a Háziipari és Vegyeshulladék-feldolgozó Vállalat, mely textilhulladékok feldolgozásával foglalkozott, és nemcsak nőknek, de csökkent munkaképességűek számára is adott munkát. Ez nagyon jelentős lépés volt akkor, főleg a nők számára, hiszen otthon is végezhetők voltak a munkák.
A textil hulladékot Budapestről kapták nagy bálákban. A vállalat központja a főtéren, az egykori Szentháromság Patika (Huba, majd Révész patika néven ismert) épületében volt, amit manapság csak Pesti Csemegének említünk. A műszaki vezető ennél a vállalatnál Magócs Mária volt. A későbbi iratokban mérnökként is szerepelt, ami persze nem volt pontos, de a szakmai irányításhoz kétségtelenül értett.
A vállalat életéről egy 1956-ban készített feljegyzésből megtudható, hogy „elsősorban a nehéz fizikai munkára almatlan egyének és azon anyák számára alakult, akik kisgyermeküket nem hagyhatják magukra, így a részükre kiadott munkát odahaza végzik el abban az időpontban, amikor az nekik a legjobban megfelel.” A Háziipari Vállalatnak volt kötő, szövő, kelmefestő részlege is. 1954-ben 76 fő volt a létszámuk. A főállású alkalmazottak a központban, a Lehel vezér tér 22. szám alatt végezték munkájukat, és voltak bedolgozók, akik megkapták a feladatot, a textil alapanyagot, és otthon elkészítették a darabokat, majd elszámoltak vele. A bedolgozók között számos, a Jászságba kitelepített család hölgytagja tudott így egy kis keresethez jutni a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben.
A Háziipari Vállalatnak üzlete is volt a főtéren, az ún. Piffkó-féle házban, a 29. szám alatt. Lehetett ott gyapjúfonálból szőtt sálakat kapni, ez nagyon csinos darab volt, keresték a vevők. Aztán kínáltak gyermekruhákat, köténykéket kislányoknak, sapkát, kesztyűt. Készítettek – varrták, hímezték - kis zászlókat a különböző élüzemeknek, brigádoknak a szocialista munkaverseny kellékeként, a boltban ezeket is árulták, vagy rendelésre ott adták ki a vevőnek. Kötött és szövött holmikat is árultak a boltban, mely az 1960-as évek közepéig megvolt.
Később, 1957-ben a vállalatot átnevezték Ruházati és Háziipari Vállalatnak, ami bővülést jelentett. Magócs Mária 1963-ban, 67 évesen nyugdíjba vonult. A sorsa azonban meg volt pecsételve. A nyugdíjba csak 18 évet számítottak be, így nagyon kis összeget kapott.
Magócs Mária sorsa
A női kézimunka minden fortélyát ismerő nő sosem ment férjhez. A család szerint amikor eladó sorba került volt udvarlója.Azonban a férfit elvitték katonának, s amikor 1918-ban hazatérhetett volna, kitört az őszirózsás forradalom, egységüket megtartották. Utána 1919 tavaszán minden katonát egy tollvonással „áttettek” a Vöröshadseregbe. Amikor ennek is vége lett, a vöröskatonákat üldözték, így a férfi nem tért haza. Aztán következett Trianon, Mária Magyarország állampolgára lett, a férfi előbb Jugoszlávia lakosa volt, majd Bécsbe költözött. Teltek az évek, a férfi megnősült, családot alapított. Csak idős korában kereste meg egykori jegyesét, szerelmét, de akkor már Mária nem akarta megküzdött, önálló életét feladni. Hát így maradt vénkisasszony. Azonban nem élt egyedül, hiszen a népes családban akadt bőven unokatestvér és azok gyermekei, akiket szerethetett, akikről gondoskodhatott.
Még szerencséje is volt, mert 1958-ban négyes találata lett a lottón. Ekkor eladták a Kossuth úti ősi Rendek házat, és egy szép, nagy házat – a Surák bőrgyáros család egyik ingatlanát – vásárolta meg Magócs Mária a Varga utcában, ahol a népes család együtt lakhatott.
Rendek András szűcsmesternek két lánya volt. Julianna (Magócs Sándorné) és Mária, aki Misi Ignáchoz ment férjhez. Nekik egy kisfiuk kicsi gyermekként meghalt. Lányaik Misi Margit (1919-2000) és Misi Éva (1921) nem mentek férjhez, de Misi Erzsébet (1910-1966) igen, ő hozzáment Suba Lajos városi tisztviselőhöz. Az ő gyermekük Klára és György, azaz dr. Suba György főorvos, Jászberény ismert és tisztelt orvosa, díszpolgára.
Amikor a Varga utcai nagy házat - négy nagy szoba, előszoba, nagy veranda, konyha, kamra fürdőszoba – vásárolta Magócs Mária együtt lakhatott a nagy család. Volt időszak, amikor 10-12 személyre kellett főzni, de nagy szeretetben tudtak egymáshoz alkalmazkodni.
A szerencse érzése nem tartott sokáig, mert nem tudták a vásárláskor, hogy a Surák-féle ház is – a Kossuth útihoz hasonlóan - a városrendezési terv szerint lebontásra van ítélve. Amikor a Varga utcai bérház építése közeledett, a Magócs, Suba, Misi család ingatlanát kisajátították. Dr. Suba György családjával önálló otthont alakított ki, a hölgyek pedig összeköltöztek egy másik házba. Magócs Mária ott élt haláláig Misi Évával és Misi Margittal, és velük lakott 1991-ben bekövetkezett haláláig Suba Lajos is.
Magócs Mária nyugdíjasként az utolsó pillanatig dolgozott, kézimunkázott, bár a szeme megromlott már. Horgolt terítőket, kendőket, sok apró dolgot, amit a széles rokonság használni tudott, a kisgyermekeknek örömet okozhatott vele.
Rendek szűcsmester régi hímzett mintáinak felkutatása, felhasználásának gondolata is megmaradt. A régi subák, ködmönök felkutatása, a rajta lévő minták újra lerajzolása is törekvése volt. Ebben nagy segítségére volt Misi Éva, aki kiváló tehetséggel tudta a régi mintákat lerajzolni, majd áttervezni a kor igénye szerinti textíliákra. Így sikerült a jászhímzést, Rendek szűcs „kincsét” az unokáinak megmenteni.
Kiss Erika
