Így, kijelentő módban talán nem igaz ez, de ki tudja. Az az érzésem, hogy igen. Az életnek vannak olyan folyamatai, melyek önmagukba térnek vissza. Ezt éltem meg a napokban én is.
Újságíró pályám elején – a nyolcvanas években, még az átkosban - alig fordult elő, hogy egy-egy téma megírásához több fórumon is engedélyt kellett volna kérnem. Sőt, bemutatnom se kellett a cikket, a szerkesztő eldöntötte, mehet-e vagy sem a lapba. Egyetlen dologra emlékszem csupán, amikor én, kis helyi mitugrász írtam rövid cikket egy jászberényi eseményről. Az akkor még nagyhatalmú cégvezető viszont azt szerette volna, ha a megyei lap NAGY újságírója írja meg lényegében ugyanazt. Hát az övét tették a lapba, nem az én cikkemet.
Most arra gondoltam, hogy körbenézek a határban szakember kíséretében. Minden tavasszal, nyár elején szívesen megyek határszemlére, mert a mezőgazdasági termelésről sok információhoz jutok így. Jó riport születik sok képpel, ami évről évre tudósítja az olvasókat is az agrárium helyzetéről, még ha az csak egy jászberényi látképet mutat, akkor is.
Sajnos a helybeli falugazdász – régi kedves ismerősöm – már nem nyilatkozhat. A megyei kormányhivatalban kell engedélyt kérnem. Kérdéseimet írásban adjam be, s majd egy illetékes megválaszolja a szolnoki megyeháza nagy épületéből. Nekem Jászberénybe.
Rendben van, nem akarok rosszat a fiatalembernek. Inkább akkor a földhivataliak parlagfűs kommandójához csatlakozom, gondoltam. Mert csak úgy egymagam sose indulok bóklászni, szeretem, ha szakember mondja el a történések lényégét.
A jászsági földhivatali vezetőt pár hete kirúgták, de az új vezető emlékszik rám, tudja, hogy a városi hetilapnak dolgozom, s nem először indulnék határszemlére. Ám ő sem nyilatkozhat, csak a megyei kormányhivatal illetékese.
Hívom az ismert sajtós kollegát, jól ismerjük egymást. Az új rendszerben emailben le kell írnom mit is szeretnék. Majd visszajeleznek, hogy mit lehet tenni ügyemben. Ez a hivatali út. Persze be kell tartani, tudom én. Már szinte fel se háborodok, hiszen sok mindent megéltem ezen a pályán. Közben a búza beérik, talán már aratják is, s a parlagfű is burjánzik, engedély nélkül.
Csak a történelem, meg az ismétlődés érzése, az ne zavarna!
