Amikor leszálltam a buszról egy hatalmas sártócsába léptem. Tavasz volt, talán április. A meglehetősen lepukkant buszház körül kendős nénikék jöttek-mentek- tolakodtak nagy csomagokkal. Piacnap volt.
Jászberény leginkább egyhangú szürkeséggel, a véget nem érő Kossuth utcával, a vasúti szerelvények kattogásával, a buszmegállóban zajt csapó büdös buszokkal fogadott.
A város széléről felmenni a központba, a rossz járdákon zötyögtetve a babakocsit, kész teljesítménytúra volt a hetvenes években. A főtéren sokáig nehezen tudtam eligazodni, mert számomra óriási meglepetés volt, hogy a széles utca házai körbe vannak számozva. Ettől tér.
Akkor kezdett kicsit színesedni a világ, amikor jobban kiismertem magam életem új színterén. A családi házas utcák barátságos hangulata, fákkal, virágokkal teleültetett kertek, parkok barátaimmá lettek. A városháza előtt a régi szökőkút környéke üdítően otthonos volt. A gyerekeim ott hasaltak a medence szélén, és a teknősbékákat lesték benne óraszám. Szemben a klasszicista épület – egy külső felújítás után - elkezdett ragyogni. Kicsit hasonlatos volt a debrecenihez, csak kisebb méretben. Otthon éreztem már magam.
A főtér fákkal, bokrokkal erősen benőtt erdeje sokáig eltakarta a látni érdemes értékeket. Aztán egyszer megmutatta magát a méltóságteljes főtemplom. Azóta láttam a régi képeslapokon, hogy mennyire vigyázza a környéket az egykor sivár és poros, később már kikövezett főteret. Vasárnap. Mert hétköznap kofák és cselédek, nagyságos asszonyok és gazdaemberek sürgölődtek a Lehel Szálló előtt, hiszen a piac helye ott volt. A piac pedig legalább annyira fontos volt minden korban, mint a templom.
Ahogy beletanultam a város múltjába már tudom, hogy a főteret meghatározó épületek szinte mindegyike a XIX. század utolsó évtizedében épült. A Bathó-palota, a Lehel Szálló, a gimnázium, a Gyurkóczi-féle ház, melynek építtetőjét méltatlanul elfeledték, s csak Csák-házként él a köztudatban.
A promenád szélén a szentek és a Rozália-kápolna mellett a plébánia épülete szintén ez időben nyerte emeletét. A promenád francia parkká alakított, rendezett szépsége már XX. századi. A legszebb, s most itt látható képeslapok is a századfordulón, a XX. század elején készültek. Ma is felemelő látni az ónémet stílusban 1905-ben épült banki palotát, vagy a templom mellett a zárda szép épületét, ahol apácák nevelték az úri leányokat. Ki gondolta volna a századelőn, hogy egykoron testnevelés tagozatos gyermekek, köztük az enyémek is ott koptatják majd az iskolapadot.
Az égbe nyúló, csúcsán a szent koronát viselő nagytemplommal szemben a tér túlsó végében 200 éven át a katolikus hit, a vallás másik éke, egy nagy kereszt állt. Tövében egykor Széppataki Róza is énekelt, de akkor még senki sem gondolta, hogy híres énekes, - Déryné – lesz belőle. Aztán bank építése miatt a Pálinkás-kereszt előbb kicsit arrébb költözött, majd egészen közel isten házához, hogy helyet adjon a széles Szövetkezet utcának, megkönnyítve ezzel a városban a közlekedést.
A banki saroktól kelet felé is széles utca vezet a nagy vásártérre, ahol Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb épülete, a huszárlaktanya terül el. A vásártérre a nagyobb állatokat, marhákat, lovakat, birkákat terelték hajdanán ősszel-tavasszal. A huszárok után pedig kerékpárosok és páncélos egységek is laktak a hatalmas épületben.
A Dózsa György út elején sok üzlet várta a vevőket, köztük Spagatner Zsigmond órás és ékszerész fényes boltja. Kellett a jó üzlet, hogy fia éneket tanulhasson a fővárosban. Aztán nemzetközi hírű operaénekesként még a díszpolgári címet is elnyerje Székely Mihály.
A Bercsényi út sarkán a zsidótemplom magasodott egykor. Sajnos sosem láthattam, csak képeslapról ismerhetem kéttornyú pompáját. A helyén lévő könyvtár azonban szívem csücske, hiszen ott szeretnek engem, s minden kíváncsi kérésemet teljesítik munkám során. A közelben magasodik most is az egyébként földszintes város első, emeletes, szép iskolája. 1908-tól jelezte, hogy a vallás és az oktatás a fiatalság fogódzója minden korban.
Kissé arrébb sétálva az utcában az Úri Kaszinó épülete található. Ide csak a város elitje, a jobb módú, tehetősebb urak járhattak. Ilyenek voltak a Kollerek is, akiknek palotája az Ady Endre úton sokáig egyedül uralta a környéket, mígnem hasonló villák települtek mellé. Bankelnök, bíró és ügyész, polgármester építkezett a közelében a XX. század elején.
Aki vasúttal érkezett Jászberénybe a széles – ámde poros – Sugár úton jutott el a városközpontba. Azonban 1930-ban az út mentén elkészült a tanítóképző impozáns épülete, majd pár év alatt szép park sarjadt körülette, mint a kisvárosi miliő gyöngyszeme. A tekintélyt parancsoló épület hasonlatos a debreceni egyetem főépületéhez. Ugyanakkor, azonos tervek alapján épült, csak kisebb méretben öleli magához a tudományt.
A XX. század elejének hangulatát sugározza még számos képeslap, ami egyben a város történelme is képekkel írva. A főtéren a fák, bokrok, növényi díszek, csak az 1920-as évek után jelentek meg, így az épületeket takarás nélkül, a maguk valójában mutatják. Van, ahol még látszik a Pannónia Szálló, mely a hetvenes években adta át helyét az üzleteknek és lakásoknak a Táncsics utca sarkán. Sőt, a képeslapokon már autót is láthatunk, ezek az első fecskék, de benzinkút is volt a főtéren számukra.
Az Adópalota a kőhíd mellett magasodik máig a környék fölé. Ám ami nincs, az is van, hiszen képeslap őrzi milyen volt a Kossuth utcán a Hungária gőzmalom, melyet a Ferenczy család alapított még 1873-ban. A németek gyújtották fel 1944-ben, ezért nem ismerhetjük már. A Zagyva túlpartján azonban a Fecske család gőzmalma áll még ma is, igaz nem működik már. Mellé a gőzfürdőt 1898-ban létesítették, mely 1941-ben lényegült át mozivá. A mozi előtti park pedig az ifjúság kedvelt találkozóhelye volt, és ma is az.
Jászberény is őrzi múltjának ékes darabjait, némelyiket ismét megújulva láthatjuk itt a közelben. A korhű külsővel a múlt értékeit is visszavarázsolták az építők, de mi, akik itt élünk, nem feledhetjük a régit sem.
Kellemes időutazást kívánok mindenkinek!
/Elhangzott 2013. április 3-án, a Város Napján a Zagyva-parti sétányon régi képeslapokból válogatott kiállítás megnyitása alkalmával./
