Aki busszal érkezett egykoron Jászberénybe, a sorompó után a Vaspálya utcára kanyarodott vele a jármű. A kalauz, majd később a sofőr - még a nyolcvanas években is - gyakran kérdezte: Klenyó bácsinál van leszálló? A helybeliek tudták, a vasútállomással szemben, a restinél járnak. Klenyó bácsi vendéglője pedig műintézménynek számított még akkor is, amikor már nem ő vitte a boltot, sőt, amikor már nem is élt. Vendéglátósként azonban olyan hírnévre tett szert, olyan szakmai becsülete volt, hogy a közösség – apáról fiúra szálló - emlékezete megőrizte.
Klenyánszky István (1887-1974) családja apai ágon Lengyelországból származott, az 1800-as évek közepén jöttek át a Kárpátokon, a délebbi területekre. A nagyapja és családja Nógrád megyében, Felsőpetényben élt, ő is ott született. Édesapja gazdálkodott egy kis birtokon, de felcserként fogakat is húzott. Édesanyja egy felvidéki család lánya volt. Minden gyermekük tanult valamilyen mesterséget.
Klenyánszky István a hentes és vendéglős szakmát Vácott tanulta ki. Huszonhat évesen Budapesten, az Üllői út 9. sz. alatt nyitott egy hentes és csemege üzletet. A hentesáru mellett kínált főtt kolbászt, friss tepertőt, felvágottakat, savanyúságot, pékárut is. Ezeket helyben el lehetett fogyasztani, ezért jártak oda a környékbeliek reggelizni, vacsorázni. A bolttulajdonos 1914 májusában megnősült. Egy jászberényi lányt vett el feleségül. Úgy ismerkedtek meg, hogy a jászberényi méntelepen, az irodán dolgozott az egyik fivére, Klenyánszky János. Hozzá jött látogatóba István, így találkozott össze a 18 éves, kedves Buczkó Ilonával.
A jól menő pesti hentesüzletnek a I. világháború vetett véget. Klenyánszky Istvánt az elsők közt behívták katonának, a hegyi tüzérekhez került már 1914 júliusában. Az üzletet fiatal felesége vitte tovább, aki egymaga nem tudta volna ezt vállalni, hiszen nem volt hozzá képesítése. A bajok azonban szaporodtak, mert a segédet is elvitték katonának, az áruk beszerzése is egyre nehezebb lett. A házaspár úgy döntött, eladják az üzletet.
Klenyánszky István szerencsésen végigszolgálta az I. világháborút. A házaspár első gyermeke 1917-ben született, majd e történetet elmesélő Ilona 1923-ban. A háború után már Jászberényben nyitott üzletet a családfő, először az Üstökös utcában egy hentesboltot, később, amikor ez már jól ment, a Lehel Szálló alatti üzletek egyikét bérelte ki, ami előrelépést, előkelőbb vásárlóközönséget is jelentett. Naponta friss vágású sertés- és juh-húsokat, sonkát, kolbászt, disznósajtot, füstölt húsokat kínált a vevőknek.
 |
| A Klenyánszky házaspár |
A család nagy gonddal nevelte gyermekeit, iskoláztatta őket. Ilona sajnos elkapta a gyermekparalízist, amit abban az időben csak nehezen tudtak gyógyítani. Az orvosok azt javasolták, mozogjon, ússzon sokat a kislány, meleg homokon járjon mezítláb, legyen sokat szabadban, jó levegőn. Klenyánszky István meg is tanította lányát hatévesen úszni. Olyan helyet keresett, ahol kellemes környezetben a Zagyvához közel a gyerekek sokat mozoghatnak. Így került arra sor, hogy a Zagyva mentén, a vasúti híd közelében a folyó egy nagy kanyarulatában rátalált egy jó kis tanyára, melyet nagy fák, bokrok vettek körül. Itt a gyerekek szaladgálhattak, fára mászhattak, kerékpározhattak, a folyóban úszni is lehetett. A 1,5 holdas tanyát, amihez egy nagy rét is tartozott, 1929-ben megvásárolta. A területen több mint 20 fa állt, jegenyenyár, vadkörte, szilva. Konyhakertet is kialakítottak a folyóhoz közeli részen, aminek öntözését egy bolgárkerékkel – amit egy lóval forgattak - a folyóból oldották meg.
A család, a barátok, ismerősök szívesen kilátogattak oda, de ismeretlenek is, akik a Zagyván csónakáztak és kikötöttek a „szigeten”. A Klenyánszky család szívesen látta őket, málnaszörppel, gyümölccsel kínálta a vendégeket. A látogatók közül valaki azt mondta, itt olyan jól érzi magát, itt minden gond elszáll. Volt, aki felvetette, egy nyári vendéglőt kellene ott nyitni, hiszen olyan kellemes a hely. Ezen elgondolkozott Klenyánszky István, és a feltételek megteremtése után, 1936. június 14-én megnyitotta nyári kisvendéglőjét. A neve már adott volt: Gondűző.
A Gondűző története
Az új szórakozóhely a jászberényi fiatalság, a zagyvai evezősök körében igen népszerű lett. A helyi újságban, a Jász Hírlapban is hirdette, de cikk is jelent meg róla, hogy milyen kellemes ott az időtöltés. Klenyánszky István arról is gondoskodott, hogy ne csak evezősök jussanak ki hozzá. A tanyához két földes út is vezetett a Zagyva mentén. Ezeket az utakat maga hozatta rendbe. Egy nagy vásári sátrat is felállítottak a fák között, ahol a gyerekeknek a lekaszált füvet szétterítették, akár aludhattak is ott, ebéd után. A Zagyvában fürödni is lehetett, hintát is csináltak a nagy fák ágaira, a lengőteke is lehetőséget adott a szórakozáshoz.
 |
| Vidám nap a gondűzőben |
A kis tanyaépületet egy év után kibővítették, üveges verandát alakítottak ki, majd egy új épületet is létesítettek, kimondottan vendéglőnek. Az épülethez közel kerti asztalokat, padokat készítettek az ott lévő sok fa anyagából. Egy kis hidat is készítettek a Zagyvára, amivel a nemcsak kocsival, autóval vagy gyalog kilátogató vendégeket szolgálták, de azokat is, akik a külső vízimalomhoz, a Donátushoz igyekeztek, mert így nem kellett nagy kerülőt tenni a városon át a Felvégen lakóknak. A Gondűzőnek csónakkikötője is volt, hiszen a Zagyván a harmincas években hatalmas vízi élet folyt, a Margitszigetnél bérelni lehetett csónakokat. Még a ferences barátok is feleveztek olykor a folyón a Gondűzőhöz.
A vendégek pogácsát, sósperecet, szendvicset, sört kaphattak. Főleg hétvégeken, szombat-vasárnap volt nagy forgalom. Később már pincér szolgált fel, s bográcsban is főtt a finom gulyás. Hétköznap csak az járt ki, aki nagyon ráért. A városi elit szívesen töltötte ott idejét. Híres cigányprímás és bandája muzsikált a Gondűzőben, ami még vonzóbbá tette a szórakozást. Völgyi Rudolf prímás, Kóté Ágoston cimbalmos, Kóté Mihály másodhegedűs muzsikusok nevét őrizte meg az emlékezet.
Megszületett a Gondűző indulója is, mely így szólt:
Madárdalos már a rét,
A rét csupa margarét,
Azt suttogja a szellő,
Megnyílott a Gondűző.
A sok bánat, a sok bú
Elmúlik majd a bortú?
Aki a jó bort szereti,
A Gondűzőbe jöjjön ki.
A vershez egyszerű, de kedves dallam is tartozott, melyet Király Győző református kántortanító szerzett, csak úgy jókedvében. A református iskola diákjai a kántortanító vezetésével gyakran kilátogatott a Gondűzőbe, s kellemes, emlékezetes órákat töltöttek ott.
A Gondűző érdekessége volt egy Kleopátra-szobor, mely az egyik jászberényi patika átalakításakor vált feleslegessé. Klenyánszky István megvette, a Gondűző kertjébe állította fel, közelébe padot helyezett, így ott állandó volt a forgalom.
Klenyánszky István köztiszteletnek örvendett, s nemcsak a Gondűző miatt, hanem azért is, mert tisztességes vállalkozó volt. Így 1938-ban a helyhatósági választások alkalmával megválasztották képviselőnek, azaz bekerült a városi közgyűlés tagjai közé.
A Gondűzőnek volt egy vendégkönyve, amit Klenyánszky Ilona megőrzött. Ebben olvasható többek között a következő bejegyzés: „Melegen ajánljuk üdülni szerető kedves ismerőseinknek a minden jóval ellátó Gondűző nyári szórakozóhelyet. 1936. július 20. „Gondot űzve szeretettel kötöttünk ki a Gondűzőben. Ifj. Kovásznay Istvánné”
Az emlékkönyvben a város előkelőségei – bankigazgató, kórházigazgató, tisztviselők és családtagjaik – mellett pesti, bécsi, Németországból, de még Amerikából érkezett vendégek bejegyzése is megtalálhatók. A tanítóképzős fiatalurak – egy nehéz vizsgaidőszak után - egész sora írta alá azt a rövid bejegyzést, miszerint „Nagy a feje, búsuljon a ló, egy oklevélért búsulni nem jó!”
Egy alkalommal Rácz Aladár, a híres cimbalomművész is kilátogatott a Gondűzőbe. Kiss Józsefné Klenyánszky Ilona visszaemlékezése szerint alacsony, kis fekete ember volt. Egy szép nyári hétköznapon csak ő és egy barátnője volt kint a Gondűzőben. Gyalog érkezett Rácz Aladár, jót sétált a folyó mentén. Szétnézett, s meglátta a cigányzenekar hangszereit. Megkérdezte, hogy a „csimbalmon” játszhat-e. Persze, volt a válasz, s ő leült, zenélt rajta. A két lány nem is tudta, hogy ki a látogatójuk, csak később, amikor elmesélték a történetet, derült ki, hogy Rácz Aladárral találkoztak, aki akkor már párizsi, svájci sikerei után éppen hazalátogatott családjához Jászberénybe.
A nyári szórakozó hely sikerét mutatja, hogy Klenyánszky István képeslapot is csináltatott, sőt idegenforgalmi irodával is kapcsolatba került. Külföldi vendégek így jutottak el hozzá több alkalommal. A Gondűző 1938 után egyedüli szabadtéri szórakozó hely lett Jászberényben, mivel a margitszigeti mulató megszűnt. Így 1939-ben már április 30-án kinyitott. A fogalom javítását segítette, hogy kiránduló társaskocsit is igénybe lehetett venni, mely a vendégeket szállította. Az Apponyi tér sarkán álló országzászlótól indult ez a járat, vasárnap délután 3, 5 és 7 órakor, visszafelé pedig 8 és 9 órakor lehetett felszállni rá. A Gondűző vonzereje éveken át nagy volt. 1941-ben egy hirdetés szerint lóbusz indult minden vasár- és ünnepnapon a Bundáskúttól délután 3 órától, óránként a Gondűzőhöz.
A világ azonban nagyot változott, ismét háború tört ki, a férfiak bevonultak, a kellemes nyári szórakozásra nem jutott idő, hiszen más kötötte le az embereket. Közben a Zagyva szabályozása is elkezdődött, mert a folyó a harmincas évek végén is, többször is jeges árral tört a városra, pusztítva ezzel értékeket egészen a nagytemplomig. A folyószabályozási munkák 1941-42-ben a Gondűzőre is hatottak. A tulajdonosnak közben más üzletei is voltak, így sok volt a feladat.
Ezért már 1941-ben eladásra hirdette Klenyó bácsi a Gondűzőt. A szöveg szerint „kétholdnyi termékeny, fás terület méhészeknek, kertészeknek, gyümölcstermelőknek, igen alkalmas. Folyóvíz, strand, csónakkikötő, modern épület, nagy jégverem, „Jászsági aranybánya”. Érdeklődni már ekkor a vasúti vendéglőben kellett, ami Klenyánszky István új vállalkozása volt. Azonban ekkor még hirdette a szolgáltatást is, „Mindenkinek illik a Gondűzőbe egyszer-kétszer kirándulni, ott csak jól érezheti magát.” A következő évben, 1942-ben is működött még, de csak akkor, ha a vendégek előre bejelentették érkezésüket. Telefonálni lehetett a vasúti vendéglőbe, és Klenyánszky István megoldotta, hogy a Zagyva partján szórakozhasson a vendég.
A következő évben a Gondűző hiányát sokan felemlegették Klenyánszky Istvánnak, aki 1943-ban azt nyilatkozta, hogy a Zagyva-szabályozás megindult munkái miatt meg kellet válni a nyári kirándulóhelytől. „Azonban minden erőmmel, igyekezetemmel ennek pótlásán fáradoztam. Igen tisztelt vendégeim nyári szórakoztatására vendéglőm udvarán (a vasútnál) kerthelyiséget rendeztem be. Pormentes, fás, kertes hely. Szökőkút vize hűsít a nagy nyári melegben. A Rákóczi út parkírozott sugárútján kellemes a séta, és kellemesebb utána egy-egy pohár sör, jó zamatú bor és a cigányzene. A sportpályán tartandó ünnepélyek és labdarúgó-mérkőzések alkalmával, előtte is, de különösen utána sem árthat meg egy kis frissítő. A szíves viszontlátásig: Klenyánszky István vendéglős.”
A Gondűző feladásának része volt az is, hogy a család leány gyermeke, Klenyánszky Ilona 1943-ban férjhez ment, apja kistafírozta, amihez a Gondűző ára is szükséges volt. Az új tulajdonos pedig nem szakmabeli volt, csak nyári laknak használta később, a vendéglátásnak így vége szakadt, amivel a város is szegényebb lett.
Kiss Józsefné, sz. Klenyánszky Ilona visszaemlékezése alapján is írta: Kiss Erika - 2011
